Összefoglaló
Az Európai Uniót 2008 óta gyengíti, hogy a vezető elit képtelen a folyamatos válsághelyzeteket megoldani. Az európai elit cselekvőképtelensége négy területen rendkívül látványos. Egyfelől a kontinens gazdasága gyakorlatilag a mai napig nem növekszik érdemben. Az elhúzódó, évről-évre kizárólag rövid távú pénzügyi eszközökkel kezelt görög válság szintén Európa gyengeségének jele. Nemrég az orosz szankciók is megosztották Európa államait, ráadásul a kontinens a szankciókból sem profitált semmit. Az elmúlt évek legszembetűnőbb válságtünete mégis a tömeges illegális bevándorlás félrekezelése. E problémák együttesen az európai nemzetek belpolitikai erőviszonyait is átformálják.
A folyamatos gazdasági problémák Dél-Európában megtörték a klasszikus jobbközép-balközép néppártok versengését. Ezekben az országokban az elitpártok cselekvőképtelenségével párosuló hitelességi deficit mellett elsősorban a gazdasági nehézségek vezettek az újhullámos pártok felemelkedéséhez. Spanyolországban és Görögországban új szélsőbaloldali pártok, Olaszországban pedig a rendszerellenes (anti-establishment) Öt Csillag Mozgalom törte meg a klasszikus pártversenyt.
A gazdasági kihívásokra adott rossz válaszok mellett a tömeges illegális bevándorlás félrekezelése talán még egyértelműbben formálja át a nemzetállamok belpolitikai viszonyait.
Franciaországban ma már háromosztatú a pártverseny. A tömeges illegális bevándorlás által előtérbe helyezett évtizedes gazdasági és társadalmi feszültségek miatt ma az államfőválasztás első fordulóját a szélsőjobboldali Nemzeti Front jelöltje nyerné meg (még ha a választás második fordulójában vélhetően nem is tudna győzedelmeskedni). Marine Le Pen jelenleg 28 százalékos támogatottsággal bír, 3 százalékkal megelőzve a mérsékelt konzervatív Nicolas Sarkozyt, és 9 százalékkal a hivatalban lévő François Hollande baloldali államfőt.
A bevándorlók integrációjának „iskolapéldájaként”, vagy a nyitottság és befogadás „élharcosaiként” ismert skandináv államok pártrendszerei is átalakulást mutatnak. Dániában tartósan második erővé vált a bevándorlás-ellenes Dán Néppárt, a párt támogatottsága jelenleg 21 százalékos. Svédországban a Svéd Demokraták elnevezésű formáció az elmúlt egy évben 9 százalékpontot erősödött: a párt jelenleg 22 százalékon áll, mindössze 2 százalékkal lemaradva a kormányzó szociáldemokratáktól. Finnországban a legutóbbi választás után a kormánykoalíció tagja lett a radikális jobboldali, bevándorlás-ellenes Finnek Pártja, 17,7 százalékos eredményt elérve.
Hollandiában 2015-ben szintén többször vezette a közvélemény-kutatásokat a Geert Wilders által irányított, ugyancsak bevándorlás-ellenes Szabadságpárt, melynek támogatottsága jelenleg 23 százalékos. A kormánypártok ugyanakkor jelentősen gyengültek októberben: a jobbközép Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért 14 százalékos, és a Munkáspárt 7 százalékos támogatottsága együttesen sem érte el a Szabadságpárt eredményét e hónapban.
Ausztriában is élre tört a bevándorlás-ellenes Szabadságpárt. A formáció a legutóbbi bécsi önkormányzati választáson – 30,79 százalékot szerezve – története eddigi legjobb eredményét érte el, mégha a helyi választást nem is nyerte meg. Bécs viszont évtizedek óta bevehetetlen baloldali fellegvárnak számít Ausztriában, a Szabadságpárt által elért második hely így arra mutat rá, hogy a formáció az országosan kimagasló támogatottság tartós stabilizálása esetén megkerülhetetlen tényezővé válhat a következő parlamenti választás utáni kormányalakításban. Az FPÖ jelenleg 33 százalékos országos támogatottsággal bír, megelőzve a nagykoalíciós kormányt alkotó Szociáldemokrata Pártot (24 százalék) és Osztrák Néppártot (22 százalék).
Olaszországban az ugyancsak bevándorlás-ellenes Északi Liga támogatottsága nőtt meg jelentősen másfél év alatt, a párt jelenleg – 8 százalékpontot javulva – 14 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Észtországban pedig szintén megerősödött egy nemrég alakított bevándorlás-ellenes erő: a Szabad Párt mindössze 1 százalékon állt 2014 decemberében, idén szeptemberben ugyanakkor már 17 százalékos támogatottsággal bírt.
A magyar modell e tekintetben is eredményes. A kormányzó jobbközép Fidesz-KDNP a dogmatikus problémakezelés helyett határozott, cselekvőképes kormányzatként lépett fel bevándorlás-ügyben. A magyar bevándorlás-politika párttáborokon átívelő nemzeti üggyé vált az országban, a szélsőjobboldal (Jobbik) és a szélsőségesen bevándorlás-párti baloldali pártok mozgástere minimálisra szűkült a kérdésben. Hasonlóan határozott problémakezeléssel élt bevándorlás-ügyben (de a gazdasági problémák kezelésében is) a brit, a szlovák és a cseh kormányzat.
Legutóbb a vasárnapi lengyel választás eredménye mutatta meg, hogy Európa-szerte térvesztés elé néznek a kormányzó elitpártok, ha nem reagálnak időben a társadalmi elvárásokra. A bevándorlással szemben határozottabb politikát képviselő ellenzéki Jog- és Igazságosság (PiS) az exit poll eredmények szerint 39 százalékot szerzett, mellyel várhatóan abszolút többséget szerez a 460 fős Szejmben. A nagyobbik kormánypárt, a Polgári Platform (PO) súlyos vereséget szenvedett: 23 százalékot elérve, összesen 16 százalékpontot vesztett a 2011-es eredményéhez képest.
Az elitellenes pártok drasztikus áttörése jelenleg sok esetben csak a választási rendszereknek köszönhetően fékeződik. Franciaországban egyfordulós választás esetén Marine Le Pen ténylegesen is jó eséllyel győzne, de a kétfordulós többségi rendszer miatt eleve hátrányból indul. Németországban pedig az Alternatíva Németországért (AfD) parlamenti helyét csak az 5 százalékos parlamenti küszöb veszélyezteti.
A bevándorlás-ellenes pártok, Dél-Európában pedig az ottani radikálisok előretörését elsősorban a mérsékelt elitpártok meggyőződése és az átlag választók valóság-percepciójára alapozott véleménye közti egyre szélesebb törésvonal eredményezi. Az európai elit képtelen megkerülni a dogmatikus problémakezelést, minden felmerülő válsághelyzetre ideológiai kérdésként tekint, miközben a társadalmi elvárások nem felelnek meg az elitek elvi meggyőződésének.
Az elmúlt hetekben több nyugat-európai kormánypárt is elkezdte felismerni ezt az alapvető összefüggést. Többek között ennek tudható be Angela Merkel német kancellár régóta várt fordulata is bevándorlás-ügyben, országában ugyanis növekedett azok aránya, akik határozottabb bevándorlás-politikát szeretnének. Mindezt az Allensbach Intézet legutóbbi felmérése is alátámasztja: a megkérdezettek 92 százaléka szerint aggodalomra ad okot a németországi menekülthelyzet alakulása, a többség a bevándorlók számat illetően a felső határ bevezetését is szükségesnek tartja.
Az európai politika szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy képes-e változni az európai elit. Európának ugyanis nem csak a bevándorlási válsággal kellene megküzdenie a közeljövőben. Fontos lépéseket igényel az európai piacok pozíciójának erősítése az átalakuló globális gazdasági versenyben, és fel kellene végre ismerni a kontinens geopolitikai érdekeit is. Ehhez viszont erős, kellően legitim vezetési centrumra lenne szükség az Európai Unióban. Ennek egyik első feltétele, hogy a vezető elit újból megtalálja a reális kapcsolódási pontokat az európai átlagpolgárokhoz. A következő évek nemzeti választásain ugyanis könnyen leválthatják az európai elitet, ha nem változtat a politikáján.
A teljes elemzést innen lehet letölteni.