2010. június 21-én Sólyom László visszaküldte az Országgyűlésnek az alkotmánybíró-jelölés tervezett új eljárásáról szóló alkotmánymódosítást (T/189). Ezek alapján a mostani frakciónként 1-1 fős jelölő bizottság nyolcfősre változna, amely tükrözné a mindenkori parlamenti erőviszonyokat. A köztársasági elnök egyben saját javaslatot is tett a „helyes eljárásra”, ahogy azt korábbi politikai vétói során is tette.
A mostani, harmincadik politikai vétónak azonban több furcsasága is van. Egyrészt ez az első kétharmados alkotmány-módosítás, amelyet a 2005-ben egyszerű többséggel a harmadik körben megválasztott (természetesen megkérdőjelezhetetlen legitimitású) államfő visszaküld megfontolásra az Országgyűlésnek. Másrészt döntésével Sólyom a most hatályos szabály – jóllehet azt ő sem tartja megfelelőnek – életciklusát hosszabbítja meg. Ezzel az alkotmánybírók-jelölésénél megmarad az ellenzéki, kisebbségben lévő parlamenti frakciók vétójoga, amely az EU-ban példa nélküli. Végül a vétó harmadik furcsasága, hogy indoklásában Sólyom az államfői, tehát saját hatalma kiterjesztését javasolja. A köztársasági elnök az alkotmánybírák megválasztásának, illetve jelölésének folyamatába az eddig erre kizárólagosan jogosult Országgyűlés mellett – közelebbről meg nem határozott módon – bevonná a Legfelsőbb Bíróság elnökét, illetve magát az államfőt is. Ezek alapján Sólyom akár még a júliusban jelölhetne alkotmánybírókat.
Az államfő javaslata „az irányadó európai példákra” hivatkozik. A Nézőpont Intézet azonban megvizsgálta az EU-tagállamok alkotmánybíró-jelölési és -választási gyakorlatát és arra a következtetésre jutott, hogy nincs sem egységes „európai modell”, sem két egyforma bíróválasztási eljárás, amelyre hivatkozva a tervezett magyar szabályozás felülbírálható lenne. Van olyan ország, ahol az államfő (Csehország) és van olyan, ahol a kormányfő (Málta) kizárólagos joga a jelöltállítás. A legtöbb országban a bíró-jelölés vegyes modelljét alkalmazzák, de az ennek során szerephez jutó közjogi méltóságok megválasztásának módja is eltér tagállamról tagállamra.
A magyar szabályozás leginkább a német és a lengyel modellhez hasonlítható, ugyanis itt jut a parlament kizárólagos szerephez a jelölésben és a választásban. (Portugáliában a tizenhárom bíró közül hármat maguk a bírók jelölnek és választanak, a többi bíróról azonban itt is a parlament dönt). Németországban és Portugáliában a parlamenti pártok informális megállapodása, Lengyelországban pedig 50 képviselő ajánlása szükséges a jelöléshez.
Összességében elmondható, hogy az államfő furcsa vétója legfeljebb a tervezett szabályozás pontosítását szolgálja majd, alapvető átalakítását aligha.
Az elemzés letölthető itt.