A görög krízis az európai baloldal válságjelensége

CategoriesPolitikai elemzésPosted on

Összefoglaló

Görögország válságos helyzete az európai, baloldali pártok megosztottságára is rávilágított. A Görögország számára javasolt reformok és a takarékossági csomag népszavazáson történő elutasítása csak rontott az európai baloldal helyzetén, hiszen kiderült, hogy nem képesek közös véleményt kialakítani a kérdésben. Az európai baloldal számára kihívást jelent, hogy nem rendelkezik olyan vezetőkkel, akik közös nevezőre tudnák hozni a baloldali pártok álláspontját, és egységes véleményt tudnának formálni, például a görög válság ügyében. Mivel a baloldali pártok a politikai élet és képviselet több szintjén is konfliktusos helyzetekkel küzdenek, európai vezetőik nem csak a saját országukban működő pártok megosztottságával szembesülnek, hanem – a nemzetközi színtéren – a baloldali álláspontok rugalmatlanságával is találkoznak.
A baloldali politikai erők között nemzeti szinten húzódó törésvonalak Nagy-Britanniában és Franciaországban is látványosak.
Az utóbbi időben ráadásul számos korrupciós és etikátlan pártfinanszírozás gyanúját felvető ügy érintette az európai baloldalt, ám ezek rendezéséről nem esett szó az Európai Szocialisták Pártja (PES) legutóbbi, budapesti kongresszusán. A Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt. európai uniós megbízatása, a PES elnökének összeférhetetlenségi ügye, a Viktor Ponta román miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás kezdeményezése és a horvát adóhivatalt korábban vezető baloldali politikus korrupciós ügye is ide sorolható.
A baloldal európai mértékű válságát az Osztrák Szociáldemokrata Párt szélsőjobboldallal kötött burgenlandi koalíciója is hűen tükrözi. A szocialisták gyengülése mindemellett a német brémai tartományban, Finnországban és Dániában is szélsőséges pártok megerősödésével járt.
Az európai baloldal leginkább ellenségképében egységes, és ennek része az Orbán-kormány által sikeresen megvalósított „magyar modell” is. Magyarországnak ugyanakkor egyszerre sikerült a költségvetési reform, a gazdasági növekedés beindítása és a szociális krízis elkerülése. Ezeknek az eredményeknek az elérése a görög kormány számára is kívánatos lehet. Az európai baloldal viszont láthatóan híján van az egységnek, a stabil értékeknek, a szellemi bátorságnak és társadalmi hitelességnek.

 

Bővebben

  • Görögország válságos helyzete az európai, baloldali pártok megosztottságára is rávilágított. A Görögország számára javasolt reformok és a takarékossági csomag népszavazáson történő elutasítása csak rontott az európai baloldal helyzetén, hiszen kiderült, hogy nem képesek közös véleményt kialakítani a kérdésben. Kihívást jelent számukra, hogy nem rendelkeznek olyan vezetőkkel, akik közös nevezőre tudnák hozni a baloldali pártok álláspontját, és egységes véleményt tudnának formálni. Mivel a baloldali pártok a politikai élet és képviselet több szintjén is konfliktusos helyzetekkel küzdenek, európai vezetőik nem csak a saját országukban működő pártok megosztottságával szembesülnek, hanem – a nemzetközi színtéren – a baloldali álláspontok rugalmatlanságával is találkoznak.

A görög válság nemzeti és nemzetközi szinten is megosztja az európai szocialistákat. Franciaországban a Szocialista Párt (PS) vezetője, Jean-Christophe Cambadélis a szolidaritás jegyében a népszavazás után is tárgyalna a görögökkel, és Francois Hollande államfő is ezt az álláspontot képviseli. A francia szocialisták júniusban az IMF-et hibáztatták a görög válság kapcsán a kompromisszumos megállapodás elmaradása miatt. A Szocialista Párton belül ugyanakkor törésvonalat eredményezett a görög válság értelmezése, és annak francia gazdaságra gyakorolt hatásának megítélése. Míg Hollande arról beszélt, hogy a francia gazdaság nincs veszélyben, addig Olivier Faure pártszóvivő cáfolta ezt a kijelentést. A PS-en belül mindemellett a párt radikálisabb balszárnya és a konszolidáltabb kormánytagok között is komoly ellentét húzódik. Néhány szocialista képviselő Görögországba utazott, és szimpátiáját fejezte ki a görög referendumon nemmel szavazók felé. Olivier Faure viszont arra szólította fel a delegációt, hogy ne legyenek Ciprasz franciaországi szóvivői, „bár előrehozhatják néhány héttel a szabadságukat” – tette hozzá. Ennél még szembetűnőbb Christophe Caresche párizsi képviselő véleménye, miszerint „ha a népszavazás elmaradna, még mindig meglátogathatják a Parthenónt”. A PS egy nyilatkozatban Görögország EU és eurózóna tagsága mellett tett hitet, sokan azonban nem írták alá a dokumentumot. A távolmaradók arra hivatkoztak, hogy nem szeretnék, ha pártjuk Junckertől és Ciprasztól is egyenlő távolságot tartana.

A francia szocialisták megosztottságával szemben a németek ellenzik a további megállapodásokat, és a társadalmi igényeknek megfelelve már Sigmar Gabriel szociáldemokrata pártelnök is kevés esélyt lát a kompromisszumra. A német alkancellár, egyben gazdasági miniszteri tisztséget is betöltő Gabriel szerint a görögök elutasították az eurózóna szabályrendszerét, és a Ciprasz-kormány „ledöntötte” a megállapodást elősegítő „utolsó hidakat”. Ingrid Arndt-Brauer, a Bundestag pénzügyi bizottságának szociáldemokrata vezetője össze kívánta hívni a bizottságot, hogy újabb megoldásról tárgyaljanak, ám a „görög nem” után véleménye szerint erre már nincs lehetőség. Az új mentőprogram elutasításával a német baloldal Merkel kancellárhoz közelítve, a francia baloldal fő irányvonalától eltérően gondolkodik. Ez is jól mutatja, hogy az európai álláspontok rendezetlenek, és inkább távolodnak egymástól, mint közelednek.

Spanyolország számára ismerős lehet a görög helyzet, hiszen nagymértékű adóssággal küzd az ország. A spanyol baloldali radikális Podemos – amely a görög Sziriza testvérpártjának is tekinthető –láthatóan kettős politikát folytat. A párt ugyan üdvözölte a „nemek” győzelmét, de feltörekvő politikai erőként széles rétegek megszólítására is ügyelnie kell. Bár elismerően beszélnek a Szirizáról és a népszavazást a görög demokrácia győzelmének tartják, azt is hozzáteszik, hogy Spanyolország más gazdasági helyzetben van, mint Görögország. A radikálisan baloldali pártokkal történő közösségvállalás akár negatívan érintheti a Podemos-t az európai baloldali porondon.

A szocialistákat az Európai Unió intézményein belül is megosztja a görög válság: az Európai Parlament balközép tömörülésének, az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének olasz frakcióvezetője, Gianni Pittella eltérő álláspontot hangoztat párttársától, az Európai Parlament elnöki tisztségét betöltő német Martin Schulz-tól. Előbbi mindenképpen az euróövezetben tartaná Görögországot, míg utóbbi egy új görög valuta bevezetésének lehetőségéről beszélt. Schulz már a népszavazás előtt jelezte, hogy véleménye szerint amennyiben a nem szavazatok győznek, Görögországnak új pénznemre lesz szüksége.

Mivel az európai politikában a fontos döntések szokás szerint a baloldal és a jobboldal kompromisszumaként születnek, az európai jobboldal a görögök kapcsán nem hozhat egyedül döntést. Annak ellenére, hogy a szintén sokszínű európai jobboldal mára egységesen lép fel az eurózóna válságának kezelésekor, az európai baloldal nélkül az Európai Tanács vasárnapi rendkívüli ülésen sem születhet határozott döntés. Bár a kormányzó német, spanyol, portugál vagy angol jobboldalnak következetes az álláspontja a görögökkel kapcsolatban, Angela Merkel a francia elnök és az olasz miniszterelnök ellenében nem tud hatékony válságkezelési javaslattal élni. Az európai baloldal számára kihívást jelent, hogy nem rendelkezik olyan vezetőkkel, akik közös nevezőre tudnák hozni a baloldali pártok álláspontját, és egységes véleményt tudnának formálni. Mivel a baloldali pártok a politikai élet és képviselet több szintjén is konfliktusos helyzetekkel küzdenek, európai vezetőik nem csak a saját országukban működő pártok megosztottságával szembesülnek, hanem – a nemzetközi színtéren – a baloldali álláspontok rugalmatlanságával is találkoznak.

 

  • Az európai szocialisták nem csak a görög válságkezelés ügyében képtelenek egységes álláspontot kialakítani, a baloldali politikai erők között nemzeti szinten is különféle törésvonalak húzódnak. Ennek Nagy-Britanniában és Franciaországban is láthatjuk jelét.

Nagy-Britanniában a májusi választási kudarcot megelőzően Ed Miliband, a Munkáspárt akkori vezetője elutasította az EU-tagságról szóló népszavazás gondolatát, az általa okozott gazdasági bizonytalanságra hivatkozva. A választások előtt Miliband még pártja EU-pártiságát hangoztatta, azóta azonban a görög válság és a párt elnökségéért folytatott küzdelem az euroszkepticizmus felé fordította a brit Munkáspártot. Harriet Harman ügyvezető pártelnök, és Andy Burnham (aki a közelgő tisztújításon a pártvezetői tisztségre legesélyesebbnek tartott jelölt) is úgy nyilatkozott, hogy a Labour támogatja az állampolgárok véleménynyilvánítását a brüsszeli viszonyról. Ebből következik, hogy a munkáspártiak nem fognak akadályt gördíteni a toryk által beharangozott referendum elé, ugyanakkor jelezték, hogy az uniós tagság fenntartása mellett fognak kampányolni. Június közepén a Munkáspárt mintegy 70 alsóházi képviselője „Labour Yes” néven kampánystábot hozott létre, melynek célja a párt Európa-barát, baloldali elkötelezettségének demonstrálása. Az euroszkepticizmusáról ismert Kate Hoey munkáspárti képviselő viszont „Labour for Britain” néven ellencsoportot alakított. Ennek célja a tagsági szerződés újratárgyalásának támogatása, ennek sikertelensége esetén pedig a kilépés melletti kiállás. Látható tehát, hogy a legnagyobb brit baloldali párt megosztott Nagy-Britannia egyik legnagyobb dilemmáját illetően.

Franciaországban a kormánypolitika és a terrorizmus kérdése mentén is megosztott a kormánytöbbséget adó Szocialista Párt. Az egyik meghatározó francia baloldali közgazdász és volt EP-képviselő, Liem Hoang-Ngoc ki is lépett a Szocialista Pártból. Liem felhívást intézett azokhoz, akik csalódtak a pártban, és az Új Szocialista Baloldalhoz történő csatlakozásra szólította fel őket. A szocialisták korábban gyakran támaszkodtak a közgazdász véleményére, ezért az új párt alapítása válságos helyzetet idézett elő a francia baloldalon. Liem szerint Hollande 2012-es fordulata miatt, amellyel a „kínálati szocializmus” felé vitte el az országot, csalódtak azok, akik valódi változást akartak. Mint mondta, a kormány koncepciója sem szociális, sem gazdasági szempontból nem hatékony. Szerinte egyre súlyosabb a munkanélküliség és az egyenlőtlenség az országban, és amennyiben a mostani politika marad, akkor „a 2017-es választási vereség után rossz irányba mehet a PS”. A közgazdász egy Szirizához hasonló pártot kíván szervezni, amely baloldali szocialista koalíció lenne, a környezetvédők és a radikálisok bevonásával. Francia elemzők az ügy kapcsán már nem egy, hanem „több” baloldalról beszélnek. Tény, hogy a legutóbbi választáson 28 körzetet vesztett a PS.

A francia baloldalt a kormány népszerűségének csökkenése foglalkoztatja, illetve a radikális erő, az FN előretörése ellen is harcot folytat. A Nicolas Sarkozy által megreformált jobboldali UMP (amelynek új neve Les Républicains), ezzel szemben erősödik. A választási vereség és a jobboldal növekedése átalakulásra kényszeríti a Szocialista Pártot. Jean-Christophe Cambadélis pártvezető, aki karrierjét szélsőbaloldaliként kezdte, később pedig a szex-botrányról elhíresült IMF-vezér, Dominique Strauss-Kahn bizalmasaként dolgozott, a „fejek és ötletek” megújulásáról beszélt, amelyet egy partnerszervezetekkel kötött „néppárti szövetség” keretein belül vizionált. Manuel Valls miniszterelnök ennek keretében egy emberközeli baloldali mozgalmat szervezne Francois Hollande köré. Valls egy tágabb szövetségben gondolkodik, a jobboldali beállítottságú szavazók felé is szeretne nyitni: az együttműködés „republikánus szövetség” név alatt futna. A párt két meghatározó személyisége kimondatlanul is az újjászervezendő Szocialista Párt elnökségéért folytat küzdelmet. A PS átalakítása további feszültségekhez vezet a párton belül, Valls miniszterelnök az Iszlám Állam kapcsán azt mondta, hogy a „terrorizmus, a dzsihádizmus és a radikális iszlamizmus egy civilizációs háború”, amelyet nem szabad elveszítenünk. A „civilizációk háborúja” kifejezést korábban Sarkozy használta, akkor még nagy felháborodást okozva ezzel a szocialisták körében. A szóösszetétel sokaknak a miniszterelnöki vélemény megváltozása után sem tetszett, Martine Aubry, Lille ugyancsak szocialista polgármestere kijelentette, hogy nem ért egyet Valls megfogalmazásával. Több politikus csatlakozott a polgármesterhez, például Benoit Hamon volt miniszter, vagy Julien Dray (aki a „néppárti szövetségért” felel). Dray Valls ellenében úgy gondolja, hogy az „arab-muzulmán civilizáció nem fenyegeti a judeo-keresztény civilizációt”.

 

  • Az utóbbi időben számos korrupciós és etikátlan pártfinanszírozás gyanúját felvető ügy is érintette az európai baloldalt, ám ezek rendezéséről nem esett szó az Európai Szocialisták Pártja (PES) legutóbbi, budapesti kongresszusán. A Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt. európai uniós megbízatása, a PES elnökének összeférhetetlenségi ügye, a Viktor Ponta román miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás kezdeményezése és a horvát adóhivatalt korábban vezető baloldali politikus korrupciós ügye is ide sorolható.

A PES budapesti kongresszusán nem vitatkoztak arról, hogy Gyurcsány Ferenc és feleségének közös vállalkozása, az Altus Zrt. által vezetett konzorcium másfél milliárdos megrendelést kapott az Európai Bizottságtól. A Demokratikus Koalíció elnökét érintő ügy rendkívül hasonlít egy korábbi bolgár esethez. A szociáldemokrata Martin Schulz által vezetett Európai Parlament 2012-ben írt ki pályázatot az EP népszerűsítésére, amelyből 60 ezer eurót az akkor hivatalban lévő Szergej Sztanisev bolgár miniszterelnök feleségének cége, az Aktive csoport nyert el. A pályázaton kapott pénzből működtetett internetes oldal színvonala komoly kívánnivalót hagyott maga után, többnyire az EP hivatalos honlapjáról átmásolt információkat tartalmazott. A Sztanisevet ért támadások következtében a pénzt végül visszafizették az EU-nak. A volt bolgár miniszterelnököt a kongresszuson újra a PES elnökének választották.

A román baloldal vezetője, Viktor Ponta súlyos korrupciós vádakkal találta magát szemben, ezért Klaus Johannis államfő lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. Pontát okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel is vádolja a román korrupcióellenes ügyészség, mely a kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a parlamenttől. A képviselők viszont nemmel szavaztak a felfüggesztésre irányuló voksoláson. 231 képviselő a mentelmi jog megvonása és a teljes körű ügyészségi vizsgálat ellen szavazott, emellett csak 120-an támogatták az eljárás megindítását. Az eredményt sajnálattal vette tudomásul a néppárti államelnök: Klaus Johannis a legnagyobb közösségi oldalon kifejtette, hogy a román parlament „Ponta védőpajzsává vált”, és akadályozza az igazságszolgáltatást. A szavazás után a legfelsőbb bíróság elnöke is nemtetszését fejezte ki, Livia Stanciu szerint „a törvény előtt nem minden romániai állampolgár egyenlő”. Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége is az igazságszolgáltatás akadályoztatásaként értelmezte a miniszterelnök mentelmi jogáról szóló parlamenti szavazás eredményét, de a holland, a brit és a német nagykövetség is elégedetlenségének adott hangot. Az EU viszont nem fogalmazott meg erős kritikákat a román szociáldemokrata vezetéssel szemben.

Horvátországban az ügyészség vádiratot nyújtott be a Zágrábi Bírósághoz a horvát adóhivatal korábbi baloldali vezetője ellen. Nada Cavlovic Smiljanec mellett Ruzica Kovacevic, az eszéki adóhivatal igazgatója és Zeljko Bilos eszéki vállalkozó ellen is eljárás indulhat. Cavlovic Smiljanec-et befolyással való üzérkedéssel, valamint pozícióval és hatalommal való visszaéléssel vádolják, a gyanú szerint segítségével kevesebb adósságot kellett törlesztenie a fentebb említett vállalkozónak. Miután a baloldali politikus tavaly áprilisban lemondott az adóhivatal éléről, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (SDP) parlamenti képviselőjeként folytatta karrierjét. Horvátországban 2016 februárjában tartják a következő parlamenti választást, ahol a baloldal megosztottságára lehet számítani. Ivo Josipovic volt szociáldemokrata államfő (2010-2015) Hajrá Horvátország – Progresszív Szövetség néven új pártot alapított. Josipovic korábban a Szociáldemokrata Párt tagja volt, ám az újraválasztási kampány elvesztése után eltávolodott a párttól.

 

  • A baloldal európai mértétkű válságát az Osztrák Szociáldemokrata Párt szélsőjobboldallal kötött burgenlandi koalíciója is hűen tükrözi. A szocialisták gyengülése mindemellett a német brémai tartományban, Finnországban és Dániában is a szélsőséges pártok megerősödésével járt.

A nemrég megrendezett ausztriai regionális választások után az Osztrák Szociáldemokrata Párt a szélsőjobboldali Szabadságpárttal kötött koalíciót Burgenlandban. Az európai baloldal pártjai ezzel kapcsolatban sem fogalmaztak meg éles kritikákat. A szociáldemokraták koalíciókötése kapcsán nem tartanak vitát az osztrák demokráciáról, de még elítélő határozat sem született. Érdemes felidézni az 1999-es választások utáni heves reakciókat, amikor a jobboldali Néppárt a Jörg Haider vezette FPÖ részvételével alakított kormányt.

Németország egyik klasszikus szociáldemokrata tartományában, Brémában évtizedek óta nem látott mélypontra került a Szociáldemokrata Párt (SPD). Bár Brémában továbbra is az SPD maradt kormányon, 1946 óta nem szerepelt ilyen rosszul. Eddigi helyi koalíciós partnerük, a Zöldek is gyengén szerepeltek, az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) párt azonban megerősödött a választások után. Az eredmények ismeretében Bréma polgármestere, Jens Böhrnsen a bejelentette, hogy nem dolgozik tovább tartományi miniszterelnökként: új politikusoknak és új gondolkodásnak kíván teret engedni a párton belül. A baloldal gyengülése láthatóan Németországban is a szélsőséges pártok erősödésével jár.

Finnországban a Szociáldemokrata Finnek (SDP) pártja történetének legsúlyosabb választási vereségét könyvelte el a 2015-ös parlamenti választásokon, nyolc mandátum elvesztésével a negyedik helyen végzett. A választást a Centrumpárt nyerte és Juha Sipila miniszterelnök a radikális Finnek Pártjával, valamint a Nemzeti Koalíció Párttal alakított kormányt. A Finnek Pártja szélsőséges megnyilvánulásokról és EU-ellenességről híres, külön aggályos lehet, hogy a párt vezetője, Timo Soini lett a koalíciós kormány külügyminisztere. A baloldal meggyengülése tehát Finnországban is a szélsőséges politikai erők megerősödését hozta. A finn kormány korábban ellenezte a közös európai menekültügyi kvótát, legutóbb azonban a bevezetése mellett foglalt állást, így alighanem ez is hozzájárult ahhoz, hogy a finneket nem bírálják az új kormány összetétele miatt.

Dániában is a jobboldal győzött az idei parlamenti választásokon. Míg a baloldal nem nézett szembe a bevándorlás problematikájával, a radikális Dán Néppárt a témának köszönhetően megerősödött. Az előző ciklusban a szociáldemokraták alakítottak kisebbségi kormányt a Dán Szociálliberális Párttal és a Szocialista Néppárttal. Utóbbi 2014-ben kilépett a kormánykoalícióból, miután a Dong Energy energetikai cég 18 százalékos részét az állam eladta a Goldman Sachs nevű amerikai befektetési banknak. A júniusi parlamenti választások győztese a Lars Lokke Rasmussen által vezetett jobboldali koalíció, a választás elvesztését követően Helle-Thorning Schmidt kormányfő lemondott a pártelnöki pozícióról és a miniszterelnökségről. Ahogyan több európai országban, a baloldal hanyatlása Dániában is együtt jár a radikális és szélsőséges pártok megerősödésével. Rasmussen liberális pártjánál, a Venstrénél is több mandátuma lesz ugyanis az euroszkeptikus Dán Néppártnak (DF). A Venstrének nem sikerült többségi koalícióra lépnie a vele együttműködő három jobbközép párttal, ennek ellenére ők kaptak megbízást II. Margit dán királynőtől arra, hogy kisebbségi kormányt alakítsanak. A Venstre és a Dán Néppárt ugyanakkor több ügy mentén egymástól eltérő álláspontot képvisel, a DF például növelné a jóléti kiadásokat, amivel a liberálisok nem értenek egyet. Tovább nehezítette a tárgyalásokat, hogy a Venstre mostani eredménye az elmúlt több mint két évtized távlatában nagyon rossznak számít. A koalíciós tárgyalások végeztével nem tudott megegyezni egymással a két jobboldali párt, a Venstre a legjobban keresők adójának csökkentését tűzte ki célul, amivel a DF nem tudott azonosulni. Ennek eredményeképpen a radikálisok ugyan kimaradnak a kormányból, ám a kormánypártnak szüksége lesz a törvényhozásban a DF támogatására. A „vörös blokk” választási veresége nagyban köszönhető a jobboldaliak bevándorló-ellenes kampányának. A Dán Néppárt például Dánia túlzottan multikulturálissá válásának veszélyeiről beszélt a bevándorlás által tematizált választási kampányban. A dán radikálisok David Cameron brit miniszterelnök partnerei lehetnek a jövőben, egyetértenek ugyanis a bevándorlási politika szigorításának és az Európai Unió hatásköreinek újratárgyalása ügyében. Az európai baloldaliak Dánia esetében sem az emberek által érzékelt bevándorlási hullám visszásságairól beszélnek, még a szocialista baloldal választási vereségéről sem értekeznek – a szélsőjobboldal erősödése mellett valójában a jobboldali problémafelvetést és a megoldások keresését ítélik el. Ebből is látszik, hogy a magyar baloldal magatartása nem egyedi, európai szinten sem az érdemi mondanivaló kialakítására törekszenek a baloldali pártok és politikusaik, hanem a jobboldal démonizálására.

 

  • Az európai baloldal leginkább az ellenségképében egységes, és ennek része az Orbán-kormány által sikeresen megvalósított „magyar modell” is. Magyarországnak ugyanakkor egyszerre sikerült a költségvetési reform, a gazdasági növekedés beindítása és a szociális krízis elkerülése. Ezeknek az eredményeknek az elérése a görög kormány számára is kívánatos lehet.

Az európai baloldal kettős mércéje több helyen tetten érhető. Míg Alekszisz Ciprasz IMF-ellenességében a népszuverenitás érvényesülését látták, az Orbán-kormány határidő előtt visszafizetett IMF-hitele kapcsán értetlenkedtek. A magyar „munkaalapú társadalom” gondolatát demokrácia-ellenesnek titulálták, pedig könnyen lehet, hogy éppen közmunkaprogramokra volna szüksége a 25 százalékos munkanélküliséggel küzdő görögöknek is. A baloldali pártok a fogyasztás mértékétől függő lakossági adóterheket helytelenítik, helyette a gazdagok által sokkal könnyebben kikerülhető, az állam által sokkal nehezebben beszedhető progresszív adórendszert támogatnák. Az IMF által megszabott reformok Görögország esetében is csak a költségvetés mielőbbi rendbetételét célozták, a talpra állás esélye és a társadalom alsó rétegeinek védelme híján érthető, ha a görög kormány és a görög nép is elutasítja az „alternatíva nélküli” külső nyomást. Egy újszerű megközelítéshez egység, világos értékek, sok ismeretanyag, szellemi bátorság és társadalmi hitelesség kell, de az európai baloldal ennek híján van.


Az elemzést innen lehet letölteni.